Minden  EVÁ-s vállalkozónak fontos év végi feladata, hogy – IV. negyedéves adóelőleget – EVA adóelőleget/feltöltést fizessen december 20-ig. Ezt jó szem előtt tartani, mert ennek a határidőnek (akár 1 nappal történő) elmulasztása esetén 20%-os adóbírságot kap az adózó. A bírság alapja az az összeg, amit még meg kellett volna fizetni a december 20.-i határidőig.

 

Az EVA,  ill. minden más  (korábban  említett  pl. társasági  adó)  adó  feltöltési  kötelezettségére  vonatkozik,  hogy  azt  úgy  kell  kiszámítani és befizetni december 20-ig,  hogy a tárgyévre  vonatkozó  adó  100%-a befizetésre kerüljön. Mivel azonban sok esetben igen nehéz megbecsülni a feltöltési kötelezettség határideje utáni, ugyanakkor még a tárgyévre vonatkozó – gyakorlatilag a december 20–31. időszak – forgalmat, nem kell bírságra számítanunk abban az esetben, ha a feltöltést egy kicsit alábecsültük, de az éves adó 90%-ig megtörtént annak összege.

Sokan ezt kihasználva, a 90%-ot próbálják meg becsülni, viszont ez veszélyes lehet, ha pl. decemberben egy nagyobb, esetleg nem várt bevétel érkezik, hiszen ebben az esetben nincs már mozgástere a vállalkozóknak.

Mindenképp előre kell tudnunk gondolkodni és megbecsülni az adott év teljesítményét.

Gondot jelenthet ugyanakkor az is, hogy az EVA adózók nagy többsége bevételi nyilvántartást vezet (egyéni vállalkozók és Bt-k nagy része), amelynél nem a számlán szereplő teljesítés dátumát kell figyelembe venni, hanem azt a napot, amikor a pénzt megkapták.

Így igen nagy eltérések is kijöhetnek a december 20-i becslésünktől, ha a partnerünk a pl.: december 30-i fizetési határidejű számlát csak január 3-án fizeti ki, vagy épp fordítva. 

/ Forrás: Aprópénz Adózási Hírlevél /

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://akonyvelo.blog.hu/api/trackback/id/tr762522818

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása